A Fuji (vagy japán napi használatban Fudzsiszan) a szigetország legmagasabb hegye, az ország egyik jelképe. A Honsú sziget csendes-óceáni partján fekszik, Tokiótól 100 km-re délnyugatra. 

A hegy a Fuji–Hakone–Izu Nemzeti Park része. A Fuji alakjának tökéletes szimmetriája régóta az abszolút szépség megtestesítője a japánok számára.

“Semmi máshoz nem fogható szépség.” – mondják róla.

Minden évszakban és bármely napszakban, minden égtáj felől nézve gyönyörű. Ám annak, aki tavasszal megy fel a hófödte csúcsra és tekint le az a hegy lábánál gyönyörű, virágzó szilva- és cseresznyefákat láthat. Ez a 3.776 m magas hegy azonban nem pusztán a japán tájkép meghatározó eleme, magát Japánt testesíti meg, és a sintoizmusban, az ország hivatalos vallásában éppoly nagy jelentősége van, mint a buddhisták számára, akik azt tartják, a hegyet 2.500 m magasságban megkerülő ösvény egy másik világba vezet.

A  hegy lejtői mindenütt 45°-os szögben ereszkednek alá a hegy tetejéről, majd leérve, kisimulnak. A Fuji (magyar írásban: Fudzsi) kerülete 126 km. Az északi hegyláb körüli ívben húzódik az Öt-tó: a Kavagucsi, Jamanaka, Szai, Motoszu és a Sodzsi-tó.  Tavasszal, ezer friss színben pompázik a táj, akárcsak ősszel, amikor a tavakat körülölelő erdők lángvörösen, majd a barna legkülönfélébb árnyalataiban tündökölnek. A legszebb kilátás éppen innen, ezekről az egymással összekapcsolódó tavakról nyílik a Fudzsira. Csendes vizeikben kristálytisztán tükröződik a hegy szabályos alakja. A Fudzsihoz hasonlóan ezek a tavak is vulkanikus eredetűek.

A Fudzsi körüli kiterjedt síkság is a heves vulkáni tevékenység eredménye. A tűzhányó mintegy 300.000 évvel ezelőtt tört és lövellt ki lávát a föld mélyéből. Több különböző kúpból ömlött a láva, ami hozzájárult a Fudzsi mai formájának kialakulásához, mégpedig úgy, hogy a megszilárdult láva, valamint a salakból, hamuból és lávából álló törmelékkőzet egymást követő rétegekben épült egymásra. Az ilyen rétegek a tűzhányó kitöréseinek fázisait tükrözik: óriási mennyiségű olvadt láva terül el egyenletesen a hegy oldalában, majd a későbbi hatalmas robbanások salak, hamu és lávaszemcsék felhőjét lökik a magasba, hogy aztán visszahullva befedjék a lejtőket.

A Fudzsi első, írásban is említett kitörése 800-ban volt, a legutolsó pedig 1707-ben , amikor a 100 km-re fekvő Edo városát – a mai Tokiót – is vastagon betakarta a salak és a hamu. A Fudzsi talán azért foglal el oly különleges helyet a japán néplélekben és azért lengi körül annyi romantikus képzettársítás, mert szépsége valószínűleg nem lesz hosszan tartó. A hagyomány azt tartja, hogy az egy éjszaka alatt született hegy egy napon éppolyan hirtelen el is tűnhet egy hatalmas tűzgömbben.