Ázsia Neked utazási tanácsadás: az ázsiai utak szakértője – költséghatékony utazás egyénileg

 

Közel 20 évig a vendéglátásban dolgoztam, ahol a világ számtalan országából érkező utazókat ismerhettem meg. A sokszínűségük ellenére mégis az ázsiai világra csodálkoztam rá leginkább. Mauritius gyönyörű partjai oly különlegesek, hogy az óceánból fürdés közben csodálhatjuk meg a hegy látványát és a fehér homokos partokat egyaránt. Betekintést nyerhetünk több vallási kultúrába a szigetlakók között, akik békésen élnek egymás mellett. Réunion a holdbéli tájak, a felhőkbe törő tűzhányók és a mesés vízesések szigete. Lagúnák, korallzátonyok, háborítatlan természet, hegycsúcsok, szorosok, vízesések, látványos vulkánok várják, hogy felfedezzük őket. Filozófiám, hogy az utazás minden pillanata örök élménnyé váljon. A hivatásom egyben a hobbim is, így ha tehetem, a szabadidőmet is az utazásnak szentelem.

Mark Twain gondolata:

” Az embernek az az érzése, mintha Isten először Mauritiust teremtette volna meg, majd annak mintájára alkotta volna meg a Mennyországot. “