Thaiföld újra megnyitja a Maya Bay-t!

Varawut Silpa-archa, a thai környezetvédelmi miniszter 2021. november 14-ei Maya Bay-i látogatása során jelentette be, hogy a tervek szerint 2022. januárjától újra jöhetnek turisták a beachre.

Krabi tartomány ékköve – Leonardo DiCaprio főszereplésével – „A Part” című filmnek köszönheti a hírnevét – és egyben a végzetét is. Ugyanis annyira népszerűvé vált a helyszín a hollywoodi sikerfilm után, hogy naponta turisták ezrei lepték el tengerpartját, speedboatok és longtail boatok tömegei szennyezték a sekély partmenti vizet. Ebből egyenesen következett, hogy elpusztultak a korallok és eltűnt az élővilág nagy része. Ezért is döntött a thai kormányzat 2018. június 1-jén a Maya Bay lezárása mellett, azóta a Phi Phi sziget kincsét mindenki csak távolról csodálhatta.

A strandolók számát – eddigi hírekre alapozva – 300 főben szeretnék korlátozni.

A korábbi hibákat azonban nem akarják elkövetni: limitálni fogják a turisták számát, a hajók pedig a jövőben nem köthetnek ki az öbölben. Helyette a hátsó kisebb, Loh Samah öbölben alakítanak ki kikötőt a hajóknak, a turisták pedig itt kiszállva, az erdőn keresztül gyalog közelíthetik meg a híres Maya Bay-t.

forrás: Bangkok Charlie

 

Mostmár bátrabban tervezheted thai utazásodat. Érdemes körülnézned ajánlataink között, mert 11 napos körutat már 239.000 Ft/fő ártól foglalhatsz 2 utazó esetén: azsianeked.com/utak/thaifold