Kuala Lumpurtól Borneóig – Malajzia
Ha Európából érkezel Malajziába, akkor nagy valószínűséggel a fővárosban, Kuala Lumpurban fog leszállni a géped. A metropolisz igazi nyüzsgő ázsiai város, ahol napokat el lehet tölteni.
A fővárosban feltétlenül nézd meg Ázsia egyik legmagasabb tv-tornyát, a 421 méteres Menara Kuala Lumpurt, valamint a Merdeka teret, azaz a Függetlenség terét. A térrel szemben áll a Sultan Abdul Samad Building, az egykori brit gyarmati adminisztráció központi épülete, ami talán a leglátványosabb épület a belvárosban. Ne hagyjuk ki az Istana Negarát sem, amely Malajzia uralkodójának hivatalos rezidenciája. A palota 2011-ben nyílt meg, és a régi Istana Negarát váltotta fel, amely egy másik épületben volt. De Kuala Lumpur legismertebb látnivalója akkor is a Petronas-tornyok, ahová egy bevásárlóközponton keresztül jutunk be. Körülötte éttermek, kávézók és persze sok-sok üzlet. A tornyok 452 méter magasak, megépítésük igazi mérnöki bravúrnak számít.
Az első Skybridge
Híres a Skybridge, amely a két tornyot körülbelül középen, 172 méter magasan köti össze egy kétszintes acélhíd formájában. Ez a Catherine Zeta-Jones és Sean Connery által fémjelzett Briliáns csapda című film óta lett igazán ismert. Bár nem szívesen másznánk ki a toronyból, a Skybridge-n kötelező átsétálni.
A tornyokban irodák vannak: az elsőben a Petronas olajcég irodái, a másodikban pedig nagy világcégek székhelyei. Az építkezés több mint másfél milliárd dollárba került, és megépítéséhez 36.910 tonna acélra volt szükség. Ami igazán egyedi, hogy a tornyok minden egyes szintje 8 ágú csillag alakzatú, melyet ez a hagyományos maláj iszlám motívum inspirált.
Melaka, az egykori főváros
Irány az új fővárosból a régi felé! Ha valami igazán izgalmasra vágysz, akkor csavarogj egyet Melakában, Malajzia egykori fővárosában! Vörös okkertéglás holland épületek, portugál emlékek adják az alaphangulatot, de ha ez nem lenne elég, kínai éttermeket, mecseteket, buddhista szentélyeket és indiai templomokat is találsz mindössze néhány száz méteren belül. Kuala Lumpurtól, a mostani fővárostól 140 kilométerre található az egykori portugál, holland, brit gyarmatváros. Melaka egykor a Távol Kelet egyik fontos kereskedőközpontja volt.
Először a portugálok, majd a hollandok, végül 1824-ben a britek gyarmatosították. Amikor a kereskedelem súlypontja a délebbre fekvő Szingapúrba helyeződött át, a város elvesztette kiemelt jelentőségét. Azóta a körülbelül 200.000 lakosú Melaka leginkább a turizmusból él. Belvárosa már UNESCO világörökségi védelem alatt áll.
Tervezz egy sétát a folyó melletti Kampung Mortenben lévő kis házakhoz is! Ezek régi maláj stílusban épültek, s ma már egyfajta skanzenként működnek, ahol ma is laknak. A folyó mellett haladva aztán eljuthatsz a régi gyarmati időket jelképező vörös házakhoz. Párás meleg van, néha szemerkél az eső – ez az időjárás az egész malajziai utadat végigkísérheti.
Egy kis Hollandia
A vízpart mellett az okkertéglás házak már a holland időket idézik. A Stadthuys (flamandul városháza) egy hatalmas, világos épület, ahol a holland kormányzók és tisztek hivatalos rezidenciája volt, és állítólag ez a legrégebbi fennmaradt holland épület Ázsiában. Ahhoz, hogy megépülhessen, lebontották az itt álló portugál erődöt. Ma Történelmi és Néprajzi Múzeum, de korábban (egészen 1980-ig) több egymást követő európai kormányzat központja volt. A történelmi épület mellett áll a keresztény templom, amit 1753-ban építettek.
A helyi városvezetés egy kicsit azért túltolja ezt a történelmi érzést: a régi épületekkel szemben egy Hollandiát idéző vízimalmot is felépítettek. De igazi malom itt sosem volt, viszont jól mutat, és a turisták imádnak mellette fényképeket készíteni. A folyó másik oldalára érve már a híres Jonker Street-en (más néven Jonker Walk) sétálhatsz. Ez a város hangulatos főutcája, ahol igazi street food étteremben fogyaszthatsz helyi finomságokat. Este is érdemes ide visszatérni az éjszakai piac miatt, ahol az árusok mellett autentikus utcai gasztronómiai élményben lehet részed. Amit mindenképp próbálj ki: a nyárson sült hús (bak chang), a hússal töltött, bambuszlevélbe csomagolt ragadós rizs (dim sum), és a friss tavaszi tekercs (popiah).
Portugál emlékek
Ehhez fel kell másznod a dombra. Itt állt egykor a portugál erőd, az A’Famosa, amit eredetileg 1511-ben épített Afonso de Albuquerque, aki a Malakkai Szultánság portugál megszállását vezette. A XVI. században az A’ Famosa a teljes portugál közigazgatásnak otthont adott. Voltak itt kórházak, öt templom, laktanyák és persze maga az erőd négy toronnyal. Ma már csak egy magányos kapu (Porta de Santiago) maradt meg. Innen további sétával elérhetsz a Szent Pál-templomhoz, pontosabban annak romjaihoz. A templomot a portugál fidalgo (nemes) és kapitány, Duarte Coelho építtette Szűz Mária tiszteletére 1521-ben.
Ha a domb másik oldalán lesétálsz, itt áll a melakai szultáni palota, ami Mansur Shah szultán XV. századi palotájának fából készült másolata. Csodálatos replika ez a palota, 1985-ben, hagyományos építési technikák és anyagok felhasználásával, a XVI. századi Sejarah Melayu (Maláj Történelem) szövegben található beszámolók alapján, aprólékos munkával építették fel. Az évkönyvek szerint Mansur Shah szultán 7 emeletes palotája szögek használata nélkül épült, faragott, faoszlopokkal alátámasztva, réz-, és cinktetővel. Ma egy hűvös múzeumot találsz itt, ahol különböző fegyvereket, díszítőművészeti tárgyakat, hagyományos viseleteket, rézüstöket, ékszereket láthatsz. A palota parkja is megér egy kis sétát.
Este folyón
Este hajózz egyet a Melaka folyón! A színes kis hajónál csak a kivilágított hidak színesebbek, de összességében nagy élmény a hajóút, mert a parton sokféle kis étterem, bár vár, és mindenütt nagy az élet.
S bár ez egy napra elég is lenne, de ha elcsípsz egy taxit és a Taming Sari toronyhoz mész, fentről is megcsodálhatod a gyönyörű, kivilágított várost. Szállj be a torony köré épített forgó kilátó liftbe, ami 80 méterre visz fel. Felejthetetlen élményben lesz részed.
——————–
(Forrás: vjm.hu, fotók: Shutterstock)
Kezdhetjük szervezni maláj utazásodat?
Mutatjuk hozzá a legjobb ajánlatokat az azsianeked.com oldalunkon!