Dubai: 6 érdekesség, ami új lesz számodra is

Dubai városáról feltehetőleg mindenkinek a modern, monumentális épületek, a luxus, a pezsgő éjszakai élet, a tehetős turistákkal teli bevásárlóközpontok és persze a világcsúcsok sokasága jut eszébe.

Ez tehát Dubai ma. De milyen átalakuláson ment keresztül?

A többszöri hallomásra is hihetetlen tény bizony az, hogy a mára a világ egyik leglátogatottabb és legmodernebb turistaparadicsoma, üzleti célpontja, az Egyesült Arab Emírségek büszkesége és egyben legnépesebb városa egy egyszerű kis halászfalu volt a kezdetekben.
Dubai életében nagy szerepet játszott a legutóbbi dinasztia váltás, majd az Egyesült Arab Emírségek megalakulása és nem sokkal később, az 1960-as években az első olajmezők felfedezése. Valójában ezeknek köszönhetően kezdődött meg Dubai modern történelme.

 

Ezúttal mutatunk néhány érdekességet, amit Dubai még a világ legnagyobb bevásárlóközpontján, legnagyobb mesterséges szigetén és legmagasabb épületén kívül is tartogat, Neked.

 

1. Burj Khalifa


fotó: shutterstock
[divider scroll_text]

A világ legmagasabb tornyát, a tervek szerint Burj Dubai-nak nevezték volna el, ezzel is hirdetve Dubai nagyságát és pompáját. Azonban a 2008-as világválság idején a hitelező dubai bankok visszavonták az anyagi támogatást és így Abu Dhabi uralkodójától, Khalifa Bin Zayed Al Nahyan sejktől kellett kölcsönt kérni az épület befejezéséhez. Ennek – mint láthatjuk – nagy ára volt, hiszen a gazdag szomszéd segítségéért cserébe elvárta, hogy a torony az ő nevével legyen fémjelezve: így lett Burj Khalifa.

 

2. Luxusautók

Dubaiban természetes, hogy az utcákon sétálva sorra drágábbnál drágább luxusautókkal találkozhatsz. Ami még ennél is tovább fokozza a fényűző képet a városról, hogy rendőrségének egyetlen autója többe kerül, mint a legdrágább amerikai főiskola tandíja. Ez azt jelenti, hogy olyan márkák legújabb modelljeivel büszkélkednek, mint a Lamborghini, Ferrari, Bentley vagy Aston Martin.


fotó: shutterstock
[divider scroll_text]

Dubaiban mindössze 13 regisztrált autó közlekedett 1968-ban az utakon. A gyors és hatalmas változást szemlélteti az is, hogy mára ez a szám milliós nagyságrendűvé változott.

 

3. Arany ATM

Jól ismerjük az időnként életmentő szerepet betöltő étel-, vagy ital-automatákat, de tudjuk, hogy vannak már ékszereket vagy könyveket kibocsátó változatok is. A világ első arany automatáját – kivételesen – nem Dubai városa üzemelte be, de nyilvánvalóan az elsők között szerepelt a beszerzésben. Ez itt teljesen természetes, hiszen a bazársorok is aranyrudaktól pompáznak és még az aranyporos kávé sem túlzás a gazdag helyiek körében.


fotó: Gemini Property Developers | twitter
[divider scroll_text]

Az automatából 24 karátos, 10 grammos aranylemezeket vehetünk, amihez lenyomatot is választhatunk, de nagyobbakat is kaphatunk pénzünkért. Az ATM persze 0-24-es és a napi árfolyamot folyamatosan figyeli, így akár éjjel háromkor is lerohanhatunk egy automatához, ha éppen aranyra lenne szükségünk.

 

4. Népesség

Dubai lakóinak száma természetesen egyenes arányban nőtt a város fejlődésével az évek során. A város sokszínűségét bizonyítja az a tény is, hogy lakosságának csupán 15%-a emirátusi, azaz hihetetlen, de a helyiek 85%-a bevándorló, vagyis külföldi. A jelenség egyik legfőbb oka, hogy Dubai építészeti remekműveinek többségét Indiából, Pakisztánból és Bangladesből érkező építőmunkások alkották, ennek eredményeként letelepedtek és ma a város lakosságának több mint 50%-át teszik ki.

Dubai lakossága mára egyébként meghaladta már a 3 millió főt is, emellett a turisták száma évente meghaladhatja akár a 14 milliót is.

 

5. Boldogság

Az Egyesült Arab Emírségek különösen fontosnak tartja, hogy nemzete egészségesen és boldogan éljen – legalábbis az emirátus őslakosai. Hihetetlennek tűnhet, de a célt szem előtt tartva, a kormány boldogságért felelős minisztert nevezett ki,  ami valljuk be, jó néhány országra ráférne. Mivel fokozottan szem előtt akarják tartani az emberek hogylétét, így bevezették a saját „boldogság indexüket” is.

A boldogság ma már nemzeti, politikai célkitűzésnek számít Dubaiban. Éppen ezért, a kormány intézkedései és a különböző szolgáltatások minősége kapcsán adatokat gyűjtenek az emberek véleményéről, ezzel figyelve arra, hogy azok hogyan befolyásolják a lakosok elégedettségét.

 

6. Közterület

Dubai sok tekintetben nagyon modern, nyitott felfogású és liberális várossá vált az elmúlt évtizedek alatt, azonban van néhány vallási és kulturális hagyomány amit érdemes betartanod ideérkező turistaként.


fotó: shutterstock
[divider scroll_text]

 

A város utcáin tanácsos mellőzni a csókot vagy az intimitás bármilyen túlzott kifejezését, hiszen a rendőrök simán megbüntethetnek érte. A közterületen való étkezés amúgy sem túl illendő, de a Ramadán időszakában a turisták számára is egyértelműen tiltott, úgy ahogy az ivás és a dohányzás is. Nem utolsó sorban, az erre külön kijelölt éttermeken vagy szórakozóhelyeken kívül, Dubaiban tilos az alkoholfogyasztás.

forrás: bestexotic.blog


Az Ázsia Neked 2017 óta kínál egyedi és különleges megoldást azoknak, akik dubaji utazást terveznek. 
Mutatjuk hozzá a legjobb ajánlatokat az azsianeked.com oldalunkon!