Thaiföld végre visszatér!

A Thai Turisztikai Hivatal (TAT) bejelentette, hogy a korábbi tervekkel összhangban július elsejétől újra fogad külföldi turistákat az ország egyik legnépszerűbb üdülőhelye, Phuket szigete.

Azok a turisták, akik az összes szükséges koronavírus elleni oltást megkapták, karanténkötelezettség nélkül utazhatnak be a szigetre. Az intézkedés az első lépés az ország október közepére tervezett teljes megnyitásához vezető úton.

Ázsia Neked tipp: ebben az időszakban Thaiföld amúgy is nagyon esős, érdemes novemberi időszakra időzítened a thai utazásotokat, amihez a cikk alján adunk inspirációt.

Az ún. Phuket Sandbox” modell értelmében az alacsony és közepes rizikójú országokból származó, vakcinált utasok karantén nélkül léphetnek be Thaiföldre.

Az országok besorolását a Thai Egészségügyi Minisztérium rendszeresen frissíti.

 

A turisták nemcsak Phuketre utazhatnak be szabadon, hanem a környező kisebb szigetekre – Ko Racha, Ko Maithon, Ko Kai és Ko He is, ahol a TAT közleménye szerint szintén teljes biztonságban érezhetik magukat.

A nyitás előfeltétele volt, hogy Phuketen a lakosság több mint 75%-a megkapja a védőoltást, beleértve az állandó lakosokat, a turisztikai létesítmények dolgozóit és az itt élő vendégmunkásokat is.

 

• Az újraindulás első fázisában ugyanakkor a látogatóknak kötelező PCR-tesztet végeztetniük, amikor megérkeznek a phuketi repülőtérre. Minden külföldi turistának ezután a tartózkodása 6. és 12. napján újra PCR-tesztet kell végeztetnie. Csak azok a külföldiek utazhatnak tovább Thaiföld más részeire, akik legalább 14 éjszakát már eltöltöttek Phuketen. •

 

Mi vonatkozik ránk, magyar utasokra?

Bár maximum 45 napos tartózkodásig magyar állampolgárok vízummentességet élveznek, megfelelően fel kell készülni indulás előtt, figyelmeztet a TAT közleménye. A magyar utazóknak a következő dokumentumokat kell beszerezniük:

  • belépési engedély (COE), amelyet a thai nagykövetség állít ki,
  • a WHO által jóváhagyott, érvényes Covid-oltás igazolása,
  • Covid-fertőzésre is kiterjedő utazási biztosítás, minimum 100 ezer dolláros fedezettel,
  • szállásfoglalási igazolás egy olyan szálláshelyről, amely rendelkezik az Amazing Thailand Safety and Health Administration (SHA Plus) engedélyével,
  • negatív Covid-teszteredmény, amely az indulás előtt maximum 72 órával készült,
  • érkezéskor kötelező letölteni egy értesítési alkalmazást.

Thaiföld az év végére szeretné beoltatni a lakosság több mint 70%-át.

A turizmus újraindítása érdekében jelenleg is folyik a tömeges oltás a legfőbb turisztikai desztinációkban, így Ko Samui, Krabi, Chiang Mai, Hua Hin és Pattaya területén.

Július közepén folytatódott a nyitás: akkortól Ko Samui, Ko Tao és Ko Phangan is látogathatóvá vált.

 

Krabi, Pattaya, Hua Hin, Chiang Mai, Buri Rum és Bangkok azonban csak októbertől lesz szabadon látogatható a külföldi turisták számára.

Csak erre a hírre vártál, hogy végre lefoglalhasd thaiföldi utatokat? Nézz szét csomagjaink között a „Megnézem a thaiföldi ajánlataitokat!” linkre kattintva, és a legszimpatikusabbat kiválasztva kérj ajánlatot az adott út szakértőjétől!

 

(Ne feledd a cikk elején adott tippünket.😉)

Szeretnél naprakész lenni az Ázsiával kapcsolatos legfrissebb hírekkel? Kövess minket Facebook oldalunkon!